A második munka

Greetings from London!

Kedd

Reggel megint bementem a response-ba. Elfoglaltam egy helyet, ahonnan látnak engem a Sebastian-ék és én is látom őket. Mikor meglátott az indiai, kérdezte gesztusaival (ez olyan nonverbáliskommunikációizévolt) hogy mi történt, miért nem vagyok a JFC-ben. Így odamentem hozzá, hogy elmondjam, hogy én annyira de annyira jó voltam, de nincs munka, így azt mondta Paul, hogy nem kellek keddtől (nyünyünyü) és ha már idejöttem, akkor legyen olyan kedves és nyomtasson nekem egy levelet, hogy náluk dolgozom. 

Meg is kaptam, majd visszaültem. ¾ 9-kor odajött Sebastian Vikihez és hozzám, megkérdezte, hogy akarunk-e ma dolgozni. (Most komolyan, mi a bánatos fittyfenéért ülnénk ott, ha nem akarnánk?!?!) Mondtuk, hogy természetesen. Együtt is akarunk dolgozni? Még természetesebben :) Jó. Előre mentünk, elmondták, ez mi is lesz, meg hogy készüljünk, nagyon hideg lesz, öltözzünk fel jó melegen. Ja és hogy eddig mindenki utálta azt a helyet, az indiai a két kezét összetéve könyörgött nekünk, hogy ha utáljuk is, csak azt a műszakot csináljuk végig, másnap telefonálhatunk, hogy bocs, mi nem akarunk ide visszamenni többet, de ezt az egyet tegyük meg neki. Mondtuk, hogy rendben, habár azért jól ránk ijesztett. Meg azt is kérte, hogy ne mondjuk el a többieknek, mert jót nem fogunk hallani. Kint persze kérdezték, hogy hova megyünk. DSI. Juuuuj, Azt mindenki utálja, meg fogtok fagyni és amúgy is de gáz. Mondták ezt a férfiak, akik soha nem dolgoztak még ott, csak hallottak ilyen olyan pletykát róla. Megbeszéltük Vikivel, hogy ez minket nem érdekel, visszajövünk 2-re (3-tól kezdődik a műszak, akkorra visznek minket oda) és lesz ami lesz, majd mi kitapasztaljuk és nem hagyjuk, hogy befolyásoljanak minket. 

Hazamentem, lemostam a körömlakkom (ami amúgy színtelen volt, de ott még az sem megengedett) persze lakklemosót nem hoztam, rosszul emlékeztem, így el kellett mennem a patikába vásárolni. Szerencsére találtam egy patikát a közelben, így kb 20 perc alatt megjártam az egészet. Kicsit pihentem, majd úgy gondoltam, hahh, mit nekem ¾ óra séta, gyalog megyek a responsba, olyan gyönyörű idő van. (ezt a fotót hazafelé készítettem) (Anyu, ez az új kabátom :) )

Na, majd leszakadtak a lábaim. Itt tényleg akármerre megyek csak emelkedő van?!?!

Odaértem ¾ 2-re, majd ¼ 3-körül Sebastian elvitt minket a Nissan típusú nagyon menő céges autóval :)

Ott elmondta az ottaniaknak, hogy kik vagyunk és elment (ő már nem volt olyan jó fej, hogy azt is elmondja, hogy jutunk haza….) Kicsit (nem is annyira kicsit) izgultunk attól, hogy mi lesz, milyen lesz, majd odajött Michael, megkérdezte, mit keresünk itt. Elmondtuk, majd jött egy supervisor (felettes-szerűség) és levezetett minket az öltözőnek nevezett aprócska helyiségbe, ami tele volt szekrénnyel, itt van a lányok és a fiúk öltözője egyben. Szuper. Beöltöztünk. Íme, egy fotó a szerkónkról, nagyon csinosnak éreztük magunkat :)

Ezzel pedig be is dobtak minket a mélyvízbe. Szerezz mérleget, mérj ki ebből ennyit, abból annyit, majd a másik ráteszi a paradicsomot, rá a fedőt és kész. Csinálj 2000 db-t. Mint az őrültek, úgy kezdtük el csinálni. Mint kiderült, a konyhán nagyrészt magyarok vannak, de azért sok a külföldi, akik főleg lengyelek. Az itteni supervisor is lengyel szerintem. Mindenki kedves, segítőkész, mindent megmutat. 4 óra után, ami amúgy az időt tekintve elrepült, majd leszakadt a hátam. Kb 600 db-t csináltunk meg, amikor jött a szünet. A kantinhoz jó sokat kellett menni, egyedül nem találnék vissza még egyszer :S

A magyarokkal voltunk, jól elbeszélgettünk, hiányzott már egy ilyen „csajos” beszélgetés. Majd a szünetről vissza, a tempóból is kicsit visszavettünk, majd kiderült, hogy már csak 5 rekesz saláta kell pluszba, ami 150-t jelent. Amiből nekünk már megvolt 3, csak ezt a nő nem látta. Mikor ezzel elkészültünk, másfélét csináltunk.

Ja az kimaradt, hogy ez a cég készíti azokat az ételeket, amiket a repülőkön felszolgálnak. Szóval jól vigyázzatok ha repültök, mert lehet, hogy én készítem az ételeteket :)

Itt mindent mérni kell még a saláta tetejére kerülő áfonyát is. Durva. Persze érthető, de azért durva :)

Majd egyszer csak Anita, aki már ott van egy ideje, mellém lép és a kezembe nyom egy jókora sajtot. Mondván, edd meg. Hú, milyen finom volt. Persze vigyázni kellett, hogy senki ne vegye észre. Mármint a supervisor, meg a nagyfőnök fia, aki persze ott dolgozik. Aztán körbenézve azt láttam, mindenkinek mozog a szája. Megkóstolták, amit csináltak. De hát akkora adagok készülnek, hogy ez szerintem meg sem érződik.

Mikor vége lett a műszaknak, a supervisor beírt minket, hogy mikor végeztünk (ejj.lecsalt 5 percet….) Megkérdeztem a supervisor-t, hogy másnap jöhetünk-e. Azt mondta, ő sajnos ezt nem tudja megmondani, hívjuk fel a response-t reggel. Erre mondtam, hogy ők mondták, ha kellünk, akkor jöhetünk. De ő akkor sem tudja. Mondtam, hogy oké, akkor majd reggel megkérdezzük. Azért nem lenne olyan rossz itt lenni, de ki tudja. Majd kiderül :)
Majd átöltöztünk (a fotók ekkor készültek) és elindultunk közösen. Átszállással jöttünk haza és én a Flamsted avenue-nél szálltam le. Többször beszéltük a többiekkel, hogy ki merre lakik, de utcanév sosem hangzott el. Sétálok békésen haza, egy háznyira voltam a mi házunktól, amikor látom, hogy ketten jönnek szembe a másik oldalon a mai csapatból. Rájuk köszöntem. Volt nagy nevetés, mikor kiderült, hogy 2 háznyira laknak tőlünk a másik oldalon :)

Majd bejöttem a szobába, Ricsi csodálkozott, hogy itthon vagyok (1/4 12 volt és úgy volt, hogy 11-kor végzek) majd gyors tusolás és éjfél körül le is feküdtünk aludni.

Szép álmokat nektek is