Shopping

Greetings from London!

Szerda

Ma reggel felriadtam 6 órakor, arra, hogy elaludtam. Ez persze nem így volt, de azért jól megijedtem. 7-ig kómáztam még, majd ¼ 8-kor telefonáltam a response-ba, reménykedve, hogy az indiai veszi fel. Szerencsém volt. Mondtam, hogy Hedvig vagyok, tegnap voltam dolgozni és a nő azt mondta, telefonáljak az ügynökségre, mert ő bizony nem tudja, lesz-e holnap szükség ránk (ha ő nem tudja, akkor ki a fene?!). Persze, Hedvig, sajnos nem tudom, kérlek telefonálj vissza 2 óra múlva, addig beszélek a főnökkel. Rendben, köszi, szia. Bambultam még két órát, aztán úgy voltam vele, hogy 10-ig mindig nagy a hajtás, megvárom, míg elmúlik, hátha utána picit nyugisabb nekik, nem zavarok annyira. Telefon kicsöng. Megint az indiai veszi fel. Ó, Darling, sajnos nem tudtam beszélni a Boss-szal, kérlek, adj nekem még egy órát, addigra kiderítem. Nagyon köszi, szia.

Közben többször beszéltem Vikivel, aki ezen a ponton jól felhúztam magát és megbeszéltük, hogy ha ¼ 11-kor még mindig nem tudják, hogy kellünk-e, akkor nyilván nem kellünk. Ha mégis, akkor majd hívnak. Mi pedig inkább találkozunk Wembley-ben (ami nekem nem nagy cucc, de Viki Harrow-ban lakik, viszont szeretett volna átjönni) vásárolunk (ó, anyám, miért kellett belemennem ebbe) majd kávézunk egyet (jajj, de jó, úgyis rég kávéztam.).

Tegnap kikerült a hűtőre az új takarítós beosztás, amire mindenki beírhatja magát, hogy mely napon ér rá házat takarítani. Persze csütörtöktől vasárnapig és a jövőhét szombat már foglalt volt, mire megláttuk. Ami csak azért gáz, mert Ricsire is rákerül(ne) a sor, de mivel a szombat az egyetlen szabadnapja, hétköznap meg rendszerint reggel 8-tól minimum este 6-7-8-ig dolgozik, legalább 1 óra, míg hazaér, akkor meg már nyilván nem áll neki takarítani, így megbeszéltük, hogy ma én takarítok, hogy legalább egyikünk beszálljon a buliba.

Na. Ezt én olyan jól elképzeltem. Felkelek. Letakarítom a pultot, az ebédlőasztalt, felseprek,felmosok a konyhában. Felseprek, felmosok a fürdőben és kimosom a kádat. Feltakarítok az előszobában, majd ezután a szobánkban is söprés,felmosás, portörlés. Na. persze. Csináljátok ezt úgy végig, hogy a lakásban 4-5 ember folyamatosan mozog, helyet változtat és bár zavarni nem zavarnak, de plusz húsz perc minden helyiség, mert pont akkor megy fürdeni/wc-zni/főzni/enni amikor az adott helyiségnek neki kezdenél. Így kb 2 órám ment el ezzel, pedig hamarabb is végezhettem volna :-(


Közben azért próbáltam lebeszélni Vikit arról, hogy ténylegesen vásároljunk, de nem sikerült :(

2-kor találkoztunk a Primark-ban, ahol Viki már bőszen belevetette magát a ruhák keresésébe, mire kicsit késve (ez volt az első alkalom, hogy Angliában késtem valahonnan :S nem volt jó érzés. ) megérkeztem. Alaposan körbenéztünk, kiderült, hogy ez a Primark nem is olyan pici :D

Végül vettem 3 felsőt, egy hajgumi köteget, meg egy táskát, ami nagyon jól jön, amikor majd dolgozni járok. Íme egy fotó róla :)




Viki is vett egy ilyet, így amolyan egyen-táska-szerű…

Ezután beültünk a Pret a manger-ba kávézni, jobban mondva kiültünk a teraszra, mert olyan szépen sütött a nap. 7 óra körül értem haza, mert még bementünk a Tesco metróba vásárolni. Úton a tesco felé úgy gondoltuk, hogy nem visszafelé megyünk, hanem egy teljesen új utcában, mondtam,hogy nem vagyok biztos abban, hogy jó felé megyünk, de Viki azt mondta, nem baj, legalább lát még egy utcát Wembley-ben :)

Jó nagyot kerültünk végül, megmásztunk egy dombot is. Láttunk egy kisfiút, aki az elektromos kisautójában vezetett(!!!!!!!!) Mire előkaptam a telóm, hogy Gábornak lefotózzam, már túl messze volt, ciki lett volna utána szaladni.. Meg láttam még egy sulit, ami szintén nincs messze és nemzetközi, szóval lehet, hogy itt picit több eséllyel alkalmaznának valamire engem.

Itthon még kezelésbe vettem a lenti wc-t (mármint takarítottam), plusz a szekrényeket portalanítottam a szobánkban. Úgy érzem, mára ennyi elég volt a takarításból :)

Kicsit skype-oltam anyuékkal, most pedig megnézek pihentetőül (erre azért kiírta a word helyesíró bigyó, hogy helyesen ezt úgy kell írni, hogy „pihen tetőül”. Így sem pihentem még, de mindenképpen ki fogom próbálni egyszer :) ) egy filmet, míg Ricsi hazaér.


Puszi nektek

A második munka

Greetings from London!

Kedd

Reggel megint bementem a response-ba. Elfoglaltam egy helyet, ahonnan látnak engem a Sebastian-ék és én is látom őket. Mikor meglátott az indiai, kérdezte gesztusaival (ez olyan nonverbáliskommunikációizévolt) hogy mi történt, miért nem vagyok a JFC-ben. Így odamentem hozzá, hogy elmondjam, hogy én annyira de annyira jó voltam, de nincs munka, így azt mondta Paul, hogy nem kellek keddtől (nyünyünyü) és ha már idejöttem, akkor legyen olyan kedves és nyomtasson nekem egy levelet, hogy náluk dolgozom. 

Meg is kaptam, majd visszaültem. ¾ 9-kor odajött Sebastian Vikihez és hozzám, megkérdezte, hogy akarunk-e ma dolgozni. (Most komolyan, mi a bánatos fittyfenéért ülnénk ott, ha nem akarnánk?!?!) Mondtuk, hogy természetesen. Együtt is akarunk dolgozni? Még természetesebben :) Jó. Előre mentünk, elmondták, ez mi is lesz, meg hogy készüljünk, nagyon hideg lesz, öltözzünk fel jó melegen. Ja és hogy eddig mindenki utálta azt a helyet, az indiai a két kezét összetéve könyörgött nekünk, hogy ha utáljuk is, csak azt a műszakot csináljuk végig, másnap telefonálhatunk, hogy bocs, mi nem akarunk ide visszamenni többet, de ezt az egyet tegyük meg neki. Mondtuk, hogy rendben, habár azért jól ránk ijesztett. Meg azt is kérte, hogy ne mondjuk el a többieknek, mert jót nem fogunk hallani. Kint persze kérdezték, hogy hova megyünk. DSI. Juuuuj, Azt mindenki utálja, meg fogtok fagyni és amúgy is de gáz. Mondták ezt a férfiak, akik soha nem dolgoztak még ott, csak hallottak ilyen olyan pletykát róla. Megbeszéltük Vikivel, hogy ez minket nem érdekel, visszajövünk 2-re (3-tól kezdődik a műszak, akkorra visznek minket oda) és lesz ami lesz, majd mi kitapasztaljuk és nem hagyjuk, hogy befolyásoljanak minket. 

Hazamentem, lemostam a körömlakkom (ami amúgy színtelen volt, de ott még az sem megengedett) persze lakklemosót nem hoztam, rosszul emlékeztem, így el kellett mennem a patikába vásárolni. Szerencsére találtam egy patikát a közelben, így kb 20 perc alatt megjártam az egészet. Kicsit pihentem, majd úgy gondoltam, hahh, mit nekem ¾ óra séta, gyalog megyek a responsba, olyan gyönyörű idő van. (ezt a fotót hazafelé készítettem) (Anyu, ez az új kabátom :) )

Na, majd leszakadtak a lábaim. Itt tényleg akármerre megyek csak emelkedő van?!?!

Odaértem ¾ 2-re, majd ¼ 3-körül Sebastian elvitt minket a Nissan típusú nagyon menő céges autóval :)

Ott elmondta az ottaniaknak, hogy kik vagyunk és elment (ő már nem volt olyan jó fej, hogy azt is elmondja, hogy jutunk haza….) Kicsit (nem is annyira kicsit) izgultunk attól, hogy mi lesz, milyen lesz, majd odajött Michael, megkérdezte, mit keresünk itt. Elmondtuk, majd jött egy supervisor (felettes-szerűség) és levezetett minket az öltözőnek nevezett aprócska helyiségbe, ami tele volt szekrénnyel, itt van a lányok és a fiúk öltözője egyben. Szuper. Beöltöztünk. Íme, egy fotó a szerkónkról, nagyon csinosnak éreztük magunkat :)

Ezzel pedig be is dobtak minket a mélyvízbe. Szerezz mérleget, mérj ki ebből ennyit, abból annyit, majd a másik ráteszi a paradicsomot, rá a fedőt és kész. Csinálj 2000 db-t. Mint az őrültek, úgy kezdtük el csinálni. Mint kiderült, a konyhán nagyrészt magyarok vannak, de azért sok a külföldi, akik főleg lengyelek. Az itteni supervisor is lengyel szerintem. Mindenki kedves, segítőkész, mindent megmutat. 4 óra után, ami amúgy az időt tekintve elrepült, majd leszakadt a hátam. Kb 600 db-t csináltunk meg, amikor jött a szünet. A kantinhoz jó sokat kellett menni, egyedül nem találnék vissza még egyszer :S

A magyarokkal voltunk, jól elbeszélgettünk, hiányzott már egy ilyen „csajos” beszélgetés. Majd a szünetről vissza, a tempóból is kicsit visszavettünk, majd kiderült, hogy már csak 5 rekesz saláta kell pluszba, ami 150-t jelent. Amiből nekünk már megvolt 3, csak ezt a nő nem látta. Mikor ezzel elkészültünk, másfélét csináltunk.

Ja az kimaradt, hogy ez a cég készíti azokat az ételeket, amiket a repülőkön felszolgálnak. Szóval jól vigyázzatok ha repültök, mert lehet, hogy én készítem az ételeteket :)

Itt mindent mérni kell még a saláta tetejére kerülő áfonyát is. Durva. Persze érthető, de azért durva :)

Majd egyszer csak Anita, aki már ott van egy ideje, mellém lép és a kezembe nyom egy jókora sajtot. Mondván, edd meg. Hú, milyen finom volt. Persze vigyázni kellett, hogy senki ne vegye észre. Mármint a supervisor, meg a nagyfőnök fia, aki persze ott dolgozik. Aztán körbenézve azt láttam, mindenkinek mozog a szája. Megkóstolták, amit csináltak. De hát akkora adagok készülnek, hogy ez szerintem meg sem érződik.

Mikor vége lett a műszaknak, a supervisor beírt minket, hogy mikor végeztünk (ejj.lecsalt 5 percet….) Megkérdeztem a supervisor-t, hogy másnap jöhetünk-e. Azt mondta, ő sajnos ezt nem tudja megmondani, hívjuk fel a response-t reggel. Erre mondtam, hogy ők mondták, ha kellünk, akkor jöhetünk. De ő akkor sem tudja. Mondtam, hogy oké, akkor majd reggel megkérdezzük. Azért nem lenne olyan rossz itt lenni, de ki tudja. Majd kiderül :)
Majd átöltöztünk (a fotók ekkor készültek) és elindultunk közösen. Átszállással jöttünk haza és én a Flamsted avenue-nél szálltam le. Többször beszéltük a többiekkel, hogy ki merre lakik, de utcanév sosem hangzott el. Sétálok békésen haza, egy háznyira voltam a mi házunktól, amikor látom, hogy ketten jönnek szembe a másik oldalon a mai csapatból. Rájuk köszöntem. Volt nagy nevetés, mikor kiderült, hogy 2 háznyira laknak tőlünk a másik oldalon :)

Majd bejöttem a szobába, Ricsi csodálkozott, hogy itthon vagyok (1/4 12 volt és úgy volt, hogy 11-kor végzek) majd gyors tusolás és éjfél körül le is feküdtünk aludni.

Szép álmokat nektek is

Csalódás

Greetings from London!

Hétfő!

Ez volt az első reggelem, amikor úgy nem keltem korán, hogy tudtam, ma dolgozni fogok. Szépen elkészültem, elindultam a raktárba gyalog és lőn 30 perc alatt ott voltam. mennyit segít a dolgon, hogyha tudod merre kell menni :) Azért a guglimaps végig ott figyelt a telefonomon és időről időre csekkoltam, hogy jó útvonalon haladok-e vagy sem. 

Aztán megkérdeztem a biztonsági őr bácsit, hogy jó úton haladok-e a 17-es számú raktár felé (ekkor jöttem rá, hogy de kár, hogy nem 13-as raktár… :) ) azt mondta persze, csak menjek egyenesen, forduljak jobbra, aztán balra, utána már nem téveszthetem el (hehehe….. :D )

Oda is találtam. Azért az furcsa, hogyha a másik irányból megyek, akkor van nagy kerítés, meg kódos belépő, meg minden, de ha innen jövök, akkor csak a bizti őr bácsi kedves „Good morning-„ja állít meg.. Sebaj. bent a recepción, habár tudtam, merre kell menni, azért elmondtam, hogy most jöttem először egyedül, navigáljon már el a benti területig. A hölgy ezt nagyon kedvesen meg is tette.

Mivel fél órával korábban odaértem, nem nagyon tudtam, mit kezdjek magammal. Nagyon lassan átvettem a cipőm, felöltöztem (vittem másik pulcsit) majd 9 előtt 5 perccel megkerestem a főnököt, hogy itt vagyok, mi a feladatom. Mondta, hogy tudnám-e folytatni azt a munkát, amit pénteken abbahagytam? Egy lelkes (nagyon igyekeztem :) ) természetesen-nel ott is hagytam és megkerestem a dobozaimat. Volt egy megkezdett dobozom még péntekről, azt befejeztem, majd rájöttem, hogy hoppá, az ollóm eltűnt. Akkor uzsgyi neki, szerezzünk egyet. Egyik raklapon sincs. Ejnye. akkor keressünk egy embert. Sehol senki. Hopp, de mégis, egy van. Odamegyek, nagyon kedvesen mosolyogtam, megkérdeztem, hogy tudna-e szerezni nekem egy ollót, mert szükségem lenne rá, de nem találok. A bácsi mondta, hogy neki bizony sajnos nincs ollója, még a zsebét is kiforgatta, hogy bizonyítsa ezt.

Majd oldalról jött a srác, akit pénteken is megszólítottam már, hogy ez az ember nem dolgozik itt, ő nem tud segíteni (legalábbis szerintem ezt mondta, mert ezután egy ideig bután néztünk mind a hárman) majd odajött, hogy mi kéne. Elmondtam neki, majd bementünk az irodába és kaptam is egy ollót. Egy pici cukit, amivel sokkal könnyebb volt dolgozni.

Ezután dolgoztam, mint egy gép. Gyors (1 órás :) ) ebéd szünet, ahol a japánokkal ültem egy asztalnál, akik fura dolgokat ettek, apuval skype-oltam, majd fogtam a fülesemet, mondván, ha tényleg mindenki zenét hallgat, akkor (bár stikában,de ) én is és visszamentem a munkába)

Lement a műszak, majd odamentem Paul-hoz, hogy végeztem, megyek és jöhetek-e holnap. Közölte, hogy sajnos nincs szükségük rám, mert nincs annyi megrendelésük, hogy kelljen a plusz egy fő (brühühü) de adjam meg a számom a magyar srácnak és ő majd felhív, ha kellenék.

Úgy mentem haza, mintha legalábbis kirúgtak volna. Eléggé elszontyolodtam :( de majd csak lesz valami. Így viszont mehetek megint 6-ra a response-ba kedden... :(

A hétvége

Greetings from London!

Szombat

Ezen a napon nem sok minden történt, elmentünk a bankba, hogy bankszámlát nyissunk, de nem engedték, mert nem sokkal zárás előtt mentünk (az volt kiírva, hogy háromig vannak, mi pedig kettő előtt értünk oda.) Menjünk át Harrow-ba, ők ötig vannak nyitva. Átbuszoztunk/metróztunk/buszoztunk, mire találtunk HSBC-t, bementünk, itt közölték, hogy időpont nélkül ne is próbálkozzunk. Persze azt csak két hét múlvára tudnak adni. Mondtuk, hogy köszi, de felejtős. Beültünk enni, majd a nagy idegességre muszáj volt ennünk sütis-fagyis valamit, nem tudom a helynek a nevét, de olyan kb mint egy cukrászda. Kérsz egy sütit és rá fagyit. Én csoki fondü-t ettem Rocky road fagyival, Ricsi pedig amerikai palacsintát Mississippi sárral. Hú, hogy ez milyen finom volt.

Majd hazasétáltunk (eredetileg nem lett volna olyan vészes, de kb minden sarkon megálltunk fotózni, mert megláttunk valami szépséget)

Másnap Ricsi dolgozni, én pedig Golder’s Green-be indultam, az egyetlen helyre, ahol vasárnap nyitva van a bank. Korábban értem oda, így kicsit sétálgattam, majd mire visszamentem, egy lány már állt a bejáratnál. Hát, nem lettem első :(

Mikor végre kinyitották az ajtót, bementünk. A lány megállt az ajtó mellett, így nekem már csak az ajtóban lett volna helyem, ha mögötte akarok megállni, de én nem akartam, így beljebb mentem. Ez volt a nagy szerencsém, mert így hozzám jött oda először a pasi, hogy mit szeretnék. Elmondtam, hogy bankszámlát szeretnék nyitni. Mire ő elmondta, hogy azt csak időponttal lehet. Erre én elmondtam, hogy tudom, de muszáj, hogy bankszámlát nyissak és tudok várni. Azt mondta, rendben, meglátja mit tud tenni, foglaljak helyet. Végig kérdezett mindenkit, hogy mit szeretnének, majd visszajött hozzám egy papírral és elkérte az adataimat. Olyan szerencsés voltam, hogy engem tudott fogadni, a lánynak, meg a többieknek viszont minimum két órát kellett várni, mert bár azt mondta a lánynak, hogy húsz perc, a srácoknak meg hogy sorry, de tizenegytől már időpontos jön, velem majdnem egy órát foglalkozott, így a lányra sem jutott ideje.

Szóval. Bementünk a kis szobába és mióta kint vagyunk, most fordult elő először, hogy igazán kevéssé értettem valakinek az angolját… Röviden összefoglalva, kb a szűk egy óra utolsó percéig nem voltam biztos abban, hogy nekem lesz bankszámlám. Mint hogy nem is lett.

Most persze utólag már okos vagyok, hogy mit miért… A lényeg, hogy valahogy ugye igazolni kell, hogy laksz valahol. Mivel nincs semmi számla, ami a nevünkre érkezik, ezért elég necces a dolog. A magyar lakcímkártyát pedig olyan zseniálisan gyártják, hogy az csak egynyelvű. Nekik azt le kell fordíttatni, ami két hétbe telik (hogy azon a négy szón mi kerül két hétbe nem értem, de ez a rendszer) majd a két hét után a srác (Ashley, mint az elfújta a szél-ben :) )felhív, vagy elküldi a bankszámlaszámomat emailben. Hogy ez mennyire biztonságos, azt most hagyjuk… Viszont nem is sikerült megnyitni.

Ezek után kissé boldogan, kissé csalódottan elindultam hazafelé. A buszállomáson volt egy kávézó, bementem, kértem egy latte-t ott fogyasztásra és helyet foglaltam és vagy egy órát skype-oltam anyuékkal. A hely nagyon barátságos volt J

Majd hazajöttem. Az ASDÁ-nál leszálltam, mert láttam, hogy óriási dugó van. Hirtelen pedig arra eszméltem, hogy több száz, majd több ezer ember vesz körbe, mindenki kiabál, veszekszik, büdös (cigi/sör/fű szag keveréke) majd kezdett derengeni, hogy valami focimeccs (a szurkolóktól sorry) lesz a stadionban. Najó, azért ez csak nem olyan gáz. Aztán ahogy haladtam hazafelé, egyre ijesztőbb volt. Majd megijedtem. Aki ismer, tudja, hogy tömeg iszonyom van. Borzalmas volt, mire hazaértem. Próbáltam hívni mindenkit, de senki nem reagált. Aztán végül apu visszahívott skype-on és megmutogatta nekem a gyönyörű virágokat, amiket nevelget otthon, meg Zolit (a nőstény teknősünket) és egészen elmúlt az ijedelem. Azért töredelmesen bevallom, hogy nagyon nagy szükségem lett volna egy barátságos ölelésre, de a lakótársakat nem akartam/mertem megkérni. Nem ismerem még őket annyira :(

Aztán Ricsi viszonylag korán (tényleg) végzett, egy körül itthon volt. Elindultunk vásárolni, mikor elkezdődött a meccs. Bevásároltunk a Lidl-ben, majd beültünk enni. Fincsi barbecue-s szendvicset ettem, ami csípett nagyon.

Majd hazafelé az oszló tömegben jöttünk, akik nagyon csendesek voltak. Mind a két tábor, szóval végül nem derült ki, ki nyert, habár annyira nem is érdekelt minket…

Íme a nap szurkolója cím győztese. A kislány a macijával jött meccset nézni és ez annnnnyira cuki :)

Szóval a hétvége igencsak változatos volt minden szempontból. Végre láttam valami negatívumot Londonban (a szemetelő szurkolókra gondolok)