Mea culpa- avagy mi minden történt velünk II.

Greetings from London!

A rákövetkező héten ellátogattunk az M&M’s World-be, ami picit csalódás volt számomra. Nem gondoltam volna, hogy ennyire a fotózkodás és a kegytárgyak a lényeg, azt gondoltam, azért mégiscsak az M&M’s lesz a központban.

Nyomtam néhány érmét, hogy odaadhassam az otthoniaknak, merthogy útközben megvettem a repjegyem, hogy Gábor születésnapján én legyek az egyik meglepi (szuperül sikerült, de erről később)

Aztán a következő héten Vikivel vásárolgattunk az otthoniaknak, de ez elég nehézkes volt, mert a környékünkön nem sok mindent lehet kapni. Azért végül még anyunak is sikerült olyan hógömböt találnom, amit fel is engedtek a repülőre.

Hétfőn pedig (ez április 7.-e volt ) megírtam a szöveget Gábornak, mert Andi kitalálta, hogy kapjon egy olyan könyvet, amiben a családja, barátai jókívánságai vannak. Annyira megérdemli a drágaságom ezt, mert annyira jó ember, de természetesen az embert néha ezzel szembesíteni is kell.

(Hihetetlen, csak rágondolok és könny szökik a szemembe) A szöveget elolvashatjátok Gábor könyvében, de mellékelek egy fotót is róla.

Majd eljött a várva várt nap: hazarepültem pár napra. Az előtte lévő egy hétben már nem mertem felhívni Gábort, nehogy elszóljam magam, ezért megkértem Andit és anyuékat, hogy néha hintsenek már el olyan mondatokat, mint: „jaj, szegény Hédi olyan elfoglalt, alig tudok beszélni vele”, meg hasonlókat, hogy ne legyen neki feltűnő, amiért nem hívom. Szerencsére olyan elfoglalt volt, hogy majdnem fel sem tűnt neki. Csak kétszer hívott. Mikor hétfőn beszéltünk, megkérdezte, hogy akkor holnap is délutános vagy, tudunk délelőtt beszélni? Szerencsére apu felkészített erre, így zsigerből nyomtam: Nem, sajnos holnap pont délelőttös vagyok, de délután tudunk majd beszélni. Utólag is elnézést drágám, hogy átvertelek.

Íme a másnap képekben:

Reggel nagyon korán keltem. Mivel Ricsi azt mondta, ha nem fogadják el a transzfer járaton a jegyet,amit vettem, akkor valószínűleg lehet az oysterrel fizetni, ezért kellett töltenem pénzt rá. A buszmegálló nagyon közel van hozzánk....Nappal...Mikor világos van... Mikor viszont sötét van, nem tudnak annyit fizetni, hogy keresztül menjek egy koromsötét parkon...Szóval körbementem és majdnem lekéstem a buszt. Szerencsére csak majdnem. A busz elvitt Brent Crossig, ahol egy kedves hölgy segítségével megtaláltam a transzferjáratom megállóját. És ehhez nem keltem át egyszer sem szabálytalanul az úttesten!!!!

Micsoda mázli, a transzfer járat vezetője elfogadta a transzferjegyemet (benne volt,hogy nem,mert másik megállóra szól,meg annyi féle transzfer járat van, blabla) ime a napfelkelte a buszról Londonban. Csodás :) (najó. a napfelkelte mindenhol csodás)

Majd egy röpke 50 perces út végén megérkeztem Lutonra. Útba igazított egy bácsi, akinek ez a feladata és máris a csomag/személy átvizsgáláson voltam. Kivettem külön kistálcára a technikai kütyüket, mert ugye így kell csinálni. A két szalag közül arra ment ez a tálca, amiket külön átvizsgálnak. Sokáig tartott, míg kivettem a hölgy beszédéből, hogy "random csekk" még tovább,mire azt megértettem, hogy az mi. Persze érthető. Fiatal lány egyedül utazik, 2 telefonnal, meg egy tablettel. A hölgy átvizsgálta egy pálcával, aminek a végén szemüvegtörlő volt. El is gondolkoztam, hogy ennyire koszosak lennének a cuccok? Milyen kedves tőlük, hogy megtisztítják. Ok. Visszakaptam a cuccaim. Lépek kettőt, mire egy másik hölgy odahív magához. "Random csekk" Mondtam neki, hogy igen, 3 mp-e történt meg. Oké. Akkor még egy. Ő is letörölgette (pedig eskü, ekkor már tiszta volt!!!) Majd nevetve közölte (amúgy tényleg kedves volt,meg hát ez a munkája, de mekkora esély van rá, hogy egy valakit vizsgálnak meg 3 percen belül kétszer?!) hogy többször már nem vizsgálnak át, menjek nyugodtan.

És akkor a duty free. Hiába volt rengeteg időm, el is csevegtem Krisztivel, hogy mit is vigyek neki ajándékba :) végül már rohannom kellett a géphez, szóval csak egy fotót csináltam.

 

Ez pedig a gép és a sor. Rengeteg fórumon olvastam, hogy azta, mennyit kell gyalogolni a géphez, meg mennyit kell várni. Az óriásig gyaloglás kb 50 méter volt, a várakozás meg nagyjából annyi, míg elkészült ez a két fotó. Gyorsabban ment, mint mikor nem kell gyalogolni.... 

Ez pedig egy selfie, amiért elnézést kérek, de Ricsi nem volt ott, hogy lefotózzon....

Aztán leszállt a gép.

Apu kijött értem a reptérre, jó sokáig ölelgettem, már majdnem megállt egy rendőr, hogy tilosban parkolunk (konkrétan az úttest közepén, de hát kit izgat?)…. A hazafelé úton kitaláltam a meglepi „Welcome home ételeket”, amelyekkel vártak otthon. Szerencsére apu túl jól ismer. Egy pár falatot ettem csak, mert Andi azzal a kamu szöveggel tartotta otthon Gábort, hogy „mindenképp várj meg, viszek ebédet”. Mondtam neki, hogy ez nem jó, mert ha megtudja, hogy nincs kaja, akkor csalódott lesz és nem fog annyira örülni nekem, de megnyugtatott, hogy elmegyünk valahova ebédelni szóval nem lesz gond.

Fél kettőkor találkoztunk Andival és settenkedve hazalopóztunk, nehogy véletlenül valaki észrevegyen minket és valahogy lebukjunk Gábor előtt. (Volt rá esély, hogy épp hazafelé tart vagy ilyesmi) Megkaptam a kulcsokat, én mentem előre, mert Andi kamerázott. Bekopogtam, Andi pedig mondta, hogy „Nyisd ki az ajtót szívem, mert tele van a kezem”. Ő pedig kinyitotta. És sokkot kapott. A gyönyörűen felépített és a buksimban megfogalmazott szöveg a másodperc töredéke alatt vált semmissé, amint megláttam, akkora gombóc nőtt a torkomba, amekkora még sosem, A nyakába borultam. Majd azt mondtam: Meglepetés. Én mondtam, hogy ma délután beszélünk.

Mikor a sokk elmúlt, megkérdezte: és nincs ebéd? Mondtam, hogy lelombozott lesz. Elmentünk a Repülő Puliba (igen, ez itt a reklám helye, mert nagyon fincsi volt a kaja, íme:

A desszertről pedig elfelejtettem képet csinálni. 

Ezt a kávét pedig Andi csinálta :) az én saját emeletes kávém!!!

A hetem pedig valahogy így nézett ki:

Rengeteg minden történt még, de a képek magukért beszélnek. Tartalmas, csodás hét volt. Sajnos nem lehetett több mindent belezsúfolni, pedig jó lett volna :)

Mea culpa- avagy mi minden történt velünk I.

Greetings from London!

Sziasztok Drágaságaim!

Megpróbálom összefoglalni, mi minden történt velünk ez alatt a röpke két hónap alatt.. Nem lesz egyszerű.

Először is a legfontosabb, miért is hagytam egy időre abba: a válasz egyszerű. Volt egy körutunk, aminek során London összes bankja elutasította a számlanyitási kérelmünket. Ez először feldühített, majd elkeserített, majd megint feldühített… Olyannyira, hogy meg sem akartam írni nektek. Ezért nem is írtam. Aztán az események követték egymást, a rákövetkező hétfőn kaptam munkát. Vagyis a dolog úgy nézett ki, hogy egy coffee shop-ban kaptam állást, mint felszolgáló. Vagyis ez volt a megállapodás. Délután pedig Tibor felhívott a response-tól. Ez a beszélgetés valahogy így zajlott: Szia Hedvig, hogy vagy? Én: köszi, jól. Ő: Mi a helyzet a DSI-ban? Én: Nem tudom, nem voltam ott múlt hét kedd óta. Ő: ba…a meg ba…a meg. Ez hogy lehet? Mi úgy tudtuk, hogy ott vagy. Én: nem, múlt héten hívtalak titeket háromszor, hogy mehetünk-e de azt mondtátok, nem tudjátok. Ő: jó, hát az van, hogy ma estére kéne menni. Én: sajna ma este nem tudok menni. Viszont tudok valakit, aki tudna. Viki. Ő: hát ő sincs a DSI-ban? Én: nem, ő sincs, mivel egyikünket sem küldtétek vissza. Ő: ba…a meg ba…a meg. Jó, akkor felhívom őt.

Na, valahogy így zajlott ez a kedves kis beszélgetés…

Másnap felkerekedtem, hogy elmenjek erre a helyre. Kb 1 órával előbb odaértem, így sétálgattam kicsit. A Hyde- park mellett találtam egy „kertet”, aminek a neve kert, de igazából egy sétáló utca, a nagykövetségek épületeivel. Sajna nem lehetett fotót készíteni, de elképesztően gyönyörű volt. Megérte korábban odaérni..

 

Maga a munka pedig a következő: marhára nem felszolgálás, hanem egy iráni tulajdonban lévő aprócska étterem (nem is igazán tudom, mi a kategória neve) ablaktalan konyhájában való főzőcskézés egész nap, lépcsőn rohangálás, majd takarítás, heti 190fontért.(reggel fél7től este5-ig) A pro-kontra listám lejjebb megtekinthető:

Végül kikértem mindenkinek a véleményét, akit csak elértem. Egy valaki mondta, hogy vállaljam el, mert ez is több, mint a semmi, (sajna már nem emlékszem, ki volt, de végül észérvekkel meggyőztem, mikor már tudtam, hogy nem akarom, hogy ez nem jó annyira) de egyébként egyöntetű volt a vélemény: eszedbe ne jusson belevágni. Így este megírtam a nőnek, hogy elnézést, de úgy érzem ez nem nekem való munka..

Ez volt kedd. Szerdán körbejártam a környéket, minden boltba-étterembe-kávézóba bementem, hogy itt vagyok, vegyetek fel, de sehol nem volt felvétel. Egy helyen kérték csak el az önéletrajzom, de megjegyzem, azóta se hívtak… Lehet, hogy rossz volt a marketing.

Végül bementem az ASDÁ-ba vásárolni és úgy döntöttem, lesz, ami lesz, felhívom a response-t, hogy adjon valami munkát. Tibor vette fel. A kérdésemre, miszerint nincs-e valami meló a válasz a következő volt: hát te nem dolgozol a DSI-ban? Egészen úgy tűnik számomra, hogy a response nem annyira naprakész. Végül mondta, hogy másnap reggel be tudnék-e menni. Hát persze!

Így másnap már dolgoztam is. Ez persze ekkor még nem volt egy huzamos munka, csak egy napra szólt. Itt úgy működik, hogy a délelőttös műszakban a fő supervisor (Subi) betehet a rotába és akkor bent vagy. Van, aki több hétig minden nap hívta a response-t hogy mehet-e, mire bekerült. Akkora mázlim volt, hogy engem rögtön felírt. Persze egy apróbb névbakival, de bekerült: HUDUNG (igen, röhögni ér, én két hónapja teszem, habár néha zavar, hogy nem hogy megjegyezni, de kimondani vagy leírni sem tudják azt, hogy Hedvig. Pedig Indiában is létezik ez a név. Igaz, hogy ott férfinév. Ami talán megoldotta a rejtélyt, hogy miért mondja mindenki, hogy ez férfinév….).

Azon a hétvégén érkezett Tamás és Judit, csütörtökön találkoztunk egy pub-ban (igen, ekkor ittam először sört Londonban… ) Aztán szombaton délelőtt találkoztunk a Hyde-parkban, sétáltunk egy nagyot, láttuk Pán Péter szobrát, sok madarat, majd leültünk picit és skype-oltam anyuékkal és nekik is megmutattam a parkot.

Sajnos nem tudtunk sokáig maradni, mert nekem dolgozni kellett mennem. Elköszöntünk Juditéktól, majd találtunk egy helyes kis éttermet, ahol ettünk, (igen, ekkor ettünk először fish &chips-et) majd Ricsi elkísért munkába.

Végezetül, hogy mit is csinálok pontosan: ez egy gyár, ami a repülőkre készít kajákat. Mindenfélét, amit csak ott adnak. Mindig be vagyunk osztva, hogy melyik nap melyik részen kell dolgozni, de a végső döntés úgyis az adott napi supervisoré (felettes) hogy hova kell állni. A teljesség igénye nélkül: sajttálak, gyümölcstálak, saláták, kész ételek, hideg-meleg előételek, (hideg előétel, amit az utóbbi időben szeretnek rám sózni: salmon (ejtsd:szalmon), (ami amúgy nagyon fincsi hal, mint itt kiderült) petrezselyem, lime és kínai kel egy kis pálcikán, első osztály, nagyon VIP. Előző hónapban rákot kellett rátenni, akkor a hányinger kerülgetett. Tulajdonképpen még nagyonnagyon sokáig sorolhatnám, de a lényeg csak annyi, drága anyukám, hogy nem csak szendvicset csinálunk :D (első nap azt is kellett csinálnom és anyu azóta is csak ezt jegyezte meg) fotót bent sajna nem készíthetek, de egyszer többet készítettünk az egyik ételből és egyet nekem adtak. 

  Ez humusz és ropi szerű rágcsa :)

Az a jó a munkában, hogy habár hivatalosan nem eszünk semmit (és természetesen valójában sem) de időnként le kell meózni, hogy minden rendben van-e, nehogy romlott étel kerüljön a kedves utas tálcájára!!!!

Elsőre kb ennyi. Millió puszi nektek