Egy rémes hét margójára...

Greetings from London!

Szép napot Mindenkinek!

Nemrég (pár napja) adtam meg a blogom címét egy barátomnak, azzal a mondattal mellékelve, hogy nem tudom, mikor írok legközelebb új bejegyzést, mert mostanában nem sok, igazán érdekes dolog történik velem.

Nos, a múlthét keddi nap szerintem pont megérdemel egy részletes leírást.

Aznap délelőttös voltam, 3/4-ed 6-kor elindultam otthonról,és mint ilyenkor mindig, kicsit késésben voltam.

Richárd égve hagyta a kis, szekrényben lévő led- világítást. Lekapcsolom. A fenébe, kellett volna képet csinálni, mert nem hiszi el, hogy mindig úgy hagyja. Na most már mindegy.

Lehajolva látom, a laptop is bekapcsolva maradt. Frenetikus. Hétfőn mondta Ricsi hogy új gépet kéne venni, mert a mostani már nem üzemképes, nagyon lassú. Még jó, hogy tönkremegy, ha éjjel-nappal folyamatosan be van kapcsolva. Azt is kikapcsoltam. Indulás.

Végig viharoztam az utcán a buszig, amit épp elértem. (Mint utólag kiderült, a gép azért ment folyamatosan, mert épp lementettük róla a rajta lévő fontos anyagokat.)

Fél 7-kor elkezdődött a munka, mint általában. Sajnos nekem odabent nincs térerőm. 9-10 körül kimentem a mosdóba és kaptam egy üzenetet, hogy Ágoston hívott. Visszaírtam neki, hogy dolgozom, mi történt? A válasz: Azonnal gyere, tűz volt a szobátokban!

Igen, jól olvastátok. Kigyulladt a szobánk. Azonnal felhívtam, hogy mégis mi történt?

Azt mondta, a szófáról indult a tűz, az egész szobánk oda lett, menjek ahogy tudok.

Rohantam a főnökömhöz hogy elmondjam nagy vonalakban mi történt és hogy engedjen haza. Azt mondta,bármiben tud segíteni, szóljak, ad pénzt taxira vagy bármi, ami kell, menjek nyugodtan.

Rohantam a buszmegállóhoz, közben hívtam Ricsit, aki nem vette fel, ezért írtam egy üzenetet neki hogy azonnal hívjon fel. Pár perccel később visszahívott, elmondtam neki mi történt. Ő is eljött, ugyanarra a buszra szállt fel mint én.

Felkészültünk a legrosszabbra, miszerint a szobának és a holmijainknak csak hűlt (vagy még forró) helyét találjuk.

Mikor már az utcánk közelében jártunk, rám jött egy enyhe (de, mivel életemben először volt ilyen, rettenetesen megijedtem) pánikroham, nem kaptam levegőt, összegörnyedt a testem és csak megszorítani tudtam Ricsi kezét és fura hangon kinyögni: nem kapok levegőt.

Szerencsére pár pillanat volt az egész, Ricsivel együtt lélegeztünk (vagy mi, ez így leírva elég bénán hangzik....) és képes voltam tovább menni.

Hazaérve féltünk belépni a házba. Ágoston ajtót nyitott nekünk, beengedett. Megláttuk az ajtónkat, aminek a széle körben koromfekete volt.

Belöktük az ajtót és jött a sokk:

Értetlenkedés: hogy történhetett ez? Mi okozta a tüzet?

Ki hívta a tűzoltókat? Hogy tűntek el olyan gyorsan? Mert hogy már senki nem volt ott mikor megérkeztünk.

Az első sokk után átváltottunk gyakorlatiasra: hol fogunk aludni? Mikor, hogyan visszük el a maradék cuccokat?

Első gondolatunk Tünde és Attila volt, akiknél a múlt héten jártunk és van egy nappalijuk, ahol nem lakik senki. Sajnos mindenki másnak csak szobája van. Felhívtam Tündét, elmondtam mi történt és hogy fogalmam sincs, mi lesz és annyira rendes-kedves-tüneményes-gondolatolvasó (még hosszú-hosszú ideig fogom ajnározni őket) volt, hogy a segítségemre sietett és fel sem kellett tennem a kérdést, már megelőzve azt mondta, hogy nyugodtan menjünk hozzájuk. Ezután persze megkérdezte a lakótársait, mert ők tőlük bérelnek szobát, de ők is annyira rendesek, hogy egyből belementek, sőt azt mondták, a hét végéig legalább maradhatunk náluk.

Ok. Egy gond letudva.

Ricsi felhívta egyik munkatársát, akinek van autója és megkérdezte, hogy esetleg tudna-e segíteni nekünk elvinni ami megmaradt. Neki is örök hálánk, mert igent mondott és még nagyon kedveseket is mondott Ricsiről út közben..

Akkor már "csak" a szobát kell átnézni. Hamar rájöttünk, hogy olyan nagyon sok dolgot nem tudunk magunkkal vinni. A konyha teljesen ép maradt, a biciklijeink a sufniban,így ezekről egyelőre nem kell gondoskodni.

Az ablaktól indultunk, szép lassan jöttek a felismerések:  a virágaink teljesen porrá lettek, csak úgy mint a bőröndök, a melegítő (mármint ilyen elektromos ami amúgy nem volt bedugva, hanem összecsomagolva hevert a szekrény belsejében) a párátlanító, printer, ágyneműk,az ágy egy része, a ruháink egy része mind-mind elolvadtak,  Töménytelen mennyiségű korom,por,szög, ablaküveg a szobában mindenhol: az életünk romokban.

Aztán elkezdtük szétszortírozni a dolgokat: ablak (vagy inkább az óriási tátongó lyuk, ami a helyén maradt) alá a teljesen használhatatlan dolgok, az ágyra pedig azok, amiknek egy halvány esélye is van arra, hogy megmentsük. Pár óra és a szoba átfésülése után úgy tűnt, egész sok minden megmaradt: a laptop kívülről sértetlen, csak nagyon koszos, rendszergazda-kellékek hiper-szuper tokban tárolva, amik egytől egyig tönkrementek, de ami bennük volt külsőleg sértetlen.

Majd a látszólag megmaradt dolgok részletes átnézése következett: ruhák fele elolvadva, a másik felének egy része használhatatlanra füstölve-locsolva. Ami maradt, azt bezsákoltuk. Szörnyű volt látni, hogy az amúgy sem túl nagy ruhatáram hogy zsugorodik cipősdoboz méretűre.
Valami ilyesmi sorsra jutott a ruhaim 80%-a:
 

Az elektronikus dolgok átnézése már több meglepetést tartogatott. Tv használhatatlan. Laptop jól néz ki, nyissuk ki... Belülről már nem annyira látszik használhatónak. Íme.

Miközben Ricsi az elektronikát nézte át, én a könyveket-iratokat-portfóliós mappákat próbáltam életre kelteni.

A sokk elmúltával- nálam legalábbis- másfajta érzések jöttek elő.

Azóta sem találok szavakat annak az érzésnek a leírására, amikor az amúgy hófehér törölközővel (amire úgy vigyáztunk) takarítod a mocskot a dolgokról, mert felismerhetetlen színűre változott a füsttől.

Pár óra alatt összeszedtük a dolgokat, mindent zsákba pakoltunk és két kupacra osztottuk: most magunkkal visszük és megpróbáljuk megmenteni, a másik pedig a valószínűleg használható, de most nem visszük magunkkal kupac ami a sufniba került.

Kocsival átvittek minket Tündéékhez, bevásároltuk az alapfelszerelést (ágynemű, egy garnitúra ruha,reggelinek való) és lefeküdtünk aludni.

Elsőre ennyit a nagy megrázkódtatásból..

További szép napot nektek!

Karácsony.

Greetings from London!

Boldog Karácsonyt Kívánok!

Remélem, mindenkinél úgy teltek az ünnepek, ahogyan eltervezte. Legalább nagyjából. Mi a héten legalább 5 kilót híztunk, megtanultam rablórömizni, halat rántani, 10 féle sütit kóstolni (esküszöm, külön versenyszámot kéne indítani ebben a kategóriában, mert tutira nem könnyű…) és a hűtő kapacitását legalább a kétszeresére növelni.

Habár még vár ránk az otthoni utó-karácsony, nézzétek meg a Szívek Szállodája 7. évadának 11. epizódját, valami olyasmi várható J

A héten meglátogatott minket Erikáék anyukája, aki szegénykém borzasztó-kalandos (borzasztó is volt és kalandos is, akkor borzasztó, utólag majd -remélhetőleg- kalandos élmény)

Az eredeti terv szerint pénteken felvitték volna Pestre, ahol felszállt volna egy távolsági járatra, hogy egyszeri átszállással kibuszozzon hozzánk, szombaton megérkezve, és velünk töltse az ünnepet.

Nos, ha jól emlékszem, az egyszeri átszállással nem volt probléma. Az egyetlen esemény a másfél nap alatt, ami zökkenőmentesen zajlott.

A dolog ott kezdődött, hogy a bőröndjének a háztól az autóig sem sikerült épségben eljutnia. Egy röpke 50-60 kg-s bőröndről beszélünk (amennyi dolog kikerült belőle, csodálom, amiért „csak” annyi volt a súlya)

Azonban ettől függetlenül anyuka és bőröndje épségben megérkeztek a buszhoz. Mint mondottam, az átszállással nem volt gond, habár elég hirtelen volt és váratlan és érthetetlen, ugyanis senki nem beszélt magyarul, csak kvartyogtak különböző ismeretlen (legalábbis Erika anyukája számára ismeretlen) nyelveken.

Az első probléma Calais-ben jelentkezett, ahol is a határnál átvizsgálták a buszt. Meg a bőröndöket. Egyesével. Egy ember.

Még mindig nem tudok napirendre térni. Ugyanis a következő történt:

Hogy, hogy nem a határőröknek sikerült szagot fogni (vagy sejtésem szerint inkább egy őr kutyának) és kiszagolták, hogy drog van a buszon. Így egy szem őröcske egyesével nézte át a bőröndöket további illegális dolgok után kutatva. Ami sajnos olyannyira sikeres volt, hogy a drog mellé bombát is talált.

Kérdem én: melyik őrült gondolja, hogy emberekkel teli buszra felcsempész nem csak illegális, de életveszélyes dolgokat is?!?!?!

Ekkor, teszem hozzá már majdnem 24 teljes órája úton volt (ez dél és 3 óra között történt szombaton, így már legalább 30 órás ébrenlétről beszélünk)

Leszállítottak mindenkit a buszról, kabát és minden nélkül, két órába telt mire egy zárt, fűthető helyiségbe beengedték őket.

A csomagokra olyannyira tekintettel voltak, hogy a bőröndöket úgy dobálták, hogy még a benne lévő dolgok (konkrétan pl az őzgerinc, ami elég masszív dolog) teljesen szétroncsolódtak.

Majd pár órás várakozás következett.

Ekkor már este 6-7 óra körül jártunk, mikor Ágoston már azon gondolkodott, inkább felhív egy taxist és maga megy el Doveren keresztül Calais-be az anyukájáért, hogy végre megérkezhessen eme csodás földrészre.

Végül nagy nehezen megérkezett a felmentő busz, így tovább engedték őket.

Ám ezzel még koránt sem ért véget a történet.

Mikor az alagútban voltak, a busz nekiment egy autónak. Senkinek semmi baja nem lett, de a helyszínelést ugye el kellett végezni.

Újabb másfél óra várakozás.

Mikor mindent elrendeztek, a busz újra elindult, azonban egy szirénázó rendőrautó követte őket, megállíttatták a buszt, kiszedték a sofőrt, ugyanis elfelejtett valami papírt aláírni/ kitölteni. Miután ez is megtörtént, végre útnak eresztették őket, majd innen már egyenesen vezetett útjuk a Victoriá-ra, azonban nem az előre megbeszélt megállóban tették ki őket, hanem egy teljesen másik megállóban, így mire Erikáék egymásra találtak, egy lelkileg/fizikailag kicsit megtört nővel találták szembe magukat, aki majdnem két teljes napot töltött ébren és úgy bántak velük, ahogy emberhez szerintem nem méltó.

Én nem egyszer kaptam sokkot a történtek folyamán és habár az alagutas sztorinál hangosan felnevettem (először azt hittem, csak viccelnek velem) hamar rájöttem, hogy véresen komoly összjátékot láthattunk az előadótól, kinek neve: SORS. Hogy miért? Még most is csak találgatjuk, reméljük, rájövünk az okára.

Szerintem egész jó kis hét áll mögöttünk.

Találkoztunk Attiláékkal, Téptünk szét cracker-t (ami egy Brit hagyomány, nagy, kartonpapírból készült szaloncukor formájú bigyó, amit két ember húz(széttép) és ajándék van benne. Egy korona, és vagy vicc, vagy kifestő, vagy matrica.

 Süüüüütiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

 Ez a másnap, sajnos nem találom a mappát ahol a fotók vannak.... Cordon Bleu, Gombás-besameles-rántott palacsinta, gyomornövelés...

 Jártunk Winter Wonderlans-ban is, ami vidámpark és a karácsonyi vásár egész ügyes keresztezése a Hyde- parkban

Valami ilyesmi volt a menü a héten: 

Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy nem került minden fogás a fotóra, szóval inkább olyasvalami lehetne a címe, hogy „a heti menü a teljesség igénye nélkül”. Minden zseniális volt, kivéve a zserbómat, ami pöttyet túlsült és „nem volt benne elég lekvár”, viszont dió meg a tészta és a csoki elég volt, ami nem rossz arány :D (mentségemre legyen mondva, ezt a sütőt most használtam először süti sütésre (kivéve a csodás csokis muffinomat, amit tényleg nem lehet elrontani) és a figyelmem is elterelték. Azonban Erika és az anyukája együttes erővel megmentették a sütimet, ami még így (pár nap múlva is) egész finom J ők azt mondták, férjhez mehetek, de esküszöm hallottam, ahogy jó anyám a fülembe suttogja: „Kislányom, nagyon ügyes vagy, de azért még nem mehetsz férjhez”


Egyelőre zárom soraimat, de egészen biztos vagyok abban, hogy ezt a bejegyzést még szerkeszteni fogom.


utóirat: kaptam ám engedélyt eme történet közzétételére :)
puszik, szép éjszakát nektek!

Greetings from London!

Verőfényes napsütéses délutánt mindenkinek! Itt ködös, szitáló eső száll alá, remélem, nálatok szebb idő van!

Ma reggel volt az a reggel, amikor is bementem a gyárba, hogy beszéljek a leendő főnökömmel. (Remélem, mindenki érzi a határozott elszántságot  J )

A találkozó reggel 10-re volt megbeszélve, azonban nem közvetlenül vele, így semmi nem volt biztos, hogy miféle találkozó lesz ez. Csak odaadom az új motivációs levelem? Lesz interjú és körbe is vezet a gyárban? Vagy csak megbeszélünk egy időpontot, amikor körbevezet? A dolog eléggé képlékeny volt, de jókedvvel, elszántan, határozottan lépkedtem a cél felé. (Igen,az új csizmámban :) )

Ez a beszélgetés még rövidebbre sikeredett, mint az előző, ám számomra annál többet jelentett minden téren.

Kijött, üdvözölt és nagyon elnézést kért, de ő úgy gondolta, tudassam vele, hogy melyik időpont lenne legjobb számomra, amikor körbevezet és hogy most nagyon elfoglalt, sajnos semmiképpen nem most lesz az az időpont. Rögtön megnyugtattam, hogy csak azért jöttem, hogy személyesen beszéljük meg, mikor lenne jó mindkettőnknek.
Jövőhét csütörtökön reggel 6 órában állapodtunk meg (igen,sajnálni ér, hogy 4-kor kell fölkelnem, de egyrészt szokni kell a szántást, mert amikor megkapom a melót, akkor úgyis 6-kor kell kezdenem, másrészt reggel mindig jobb kedve van). Megkérdeztem, hogy mi lesz a jelentkezéssel, meg az interjúval, hiszen holnap van a határidő, azt mondta, azon ne aggódjak (ezért bizakodom nagyon).

Megint megdicsérte a személyiségem, látszik hogy olvasta az önéletrajzom is, mert megjegyezte, hogy sok előnyöm van, pl az, hogy tanár vagyok. (Ez azért előny, mert ebből következik, hogy jól kommunikálok az emberekkel, tudok hatással lenni rájuk, ösztönözni, „vezetni”őket. Gondolom :D)

Nagyjából ennyi volt, a végeredményre még mindig várni kell J

Legyetek rosszak, a jóság nem kifizetődő :P

(és semmiképpen ne igyatok mosatlan gyümölcslevet!!!!)

Ja, csak hogy legyen fotó is a dologban: íme a tegnapi banánturmixom, ami laktózmentes tejből készült és incsi-fincsi volt J

Greetings from London!

Sziasztok Kedveseim!

Rengeteg minden történt velünk az elmúlt (le se merem írni hány) hónapok alatt. Nagyjából képben vagytok, mi minden történt velünk, ha mindent akár csak megemlítenék, az is több oldalt/órát venne igénybe, most sajnos annyi időm nincs, de nagyon szeretném folytatni az írásaim, mert mikor otthon voltunk szeptemberben, elég sok visszajelzést kaptam, hogy a dolog tetszetős és érdeklődtök utánam/utánunk, így most végre erőt vettem magamon :)
Néhány alapvető dolog változott, néhány még nem, menjünk szépen sorban :)
Az első és legfontosabb, hogy elköltöztünk!
Ezt bizonyára sokan tudjátok már, de mégis ez a legfontosabb változás. Valami történt az előző lakóhelyen(egyikünk sem érti, hogy mi) de a lakótársak megváltoztak, idővel elég visszautasítóak, zárkózottak, furák lettek, vagy egy szóval összefoglalva: bunkók.

Mikor hazautaztunk szeptemberben, két munkatársam/ barátnőm találkozott egymással. Ez is tökéletesen bemutatja, hogy mennyire nincsenek véletlenek, ugyanis ők már hónapok óta tervezték ezt a találkozót. Erika (majd később mesélek) megemlítette Anitának (róla is :) ) hogy náluk most szabadul fel egy szoba és új lakót keresnek, mire Anita kapva kapott az alkalmon és megemlítette, hogy Hédiék S.O.S. költöznének. Ricsi megnézte a szobát és én már arra érkeztem vissza Angliába, hogy 4napon belül költözünk. Képzelhetitek, mennyire boldog voltam!!!!

Az új lakásról páran már láttatok képeket, mert még otthon mutogattam, de ígérem, idővel ide is töltök fel, azonban a telefonon egyelőre csak a beköltözés utáni pillanatról van kép, amikor a szoba úgy néz ki, mint ahol először atombomba robbant, közvetlenül utána pedig végigsöpört egy forgószél. Azóta belaktuk, Erika szerint a szoba soha nem volt még ilyen otthonos :)
A munka terén még nem sok minden változott, az elszántságot kivéve, hogy minél hamarabb találjunk valami mást. Ricsi supervisor lett (akaratán kívül, de azért vannak előnyök) én pedig pár tucat helyre elküldtem már az önéletrajzom.

Ami az egyik legnagyobb dolog, hogy pár hete azt mondták az angolomra, hogy "fluent", ami elég nagy szám itt (legalábbis amerre én forgok) és ezt ráadásul egy olyan ember mondta, aki rengeteg (de tényleg, napi több tucat/száz) emberrel beszél, évek óta itt él, és részben az a munkája, hogy ezt megállapítsa (hosszú sztori..) szóval nagy dolog :)

A másik óriási pedig, hogy 2 héttel ezelőtt elmentem Ricsi gyárába, ugyanis náluk megüresedett az irodán egy aszisztensi pozíció és úgy láttuk jónak, ha bemegyek és személyesen varázsolom el a főnököt. Nos, a dolog tényleg jól sült el :)

Nyilván ismertek, tudjátok hogy nem volt túl sok tapasztalatom munka terén eddig. Állás interjúm pl még soha nem volt (állatkertbe se úgy kerültem be és itt sem így kaptuk a munkát). Szóval úgy indultam neki, hogy ez csak jól sülhet el, mert tapasztalat, mindenképpen kapok visszajelzést, abból is lehet tanulni.
Ricsivel együtt mentünk be reggel, letett az irodánál, majd ment dolgozni.
Mindenkit megérdeklődtem, aki csak arra járt és felismert (volt aki a hajamról :D ) hogy honnan fogom megismerni a főnököt. A legmókásabb leírás ez volt: "short, thin, bald" nagyot nevettem, de a leírás találó.
Saját magamat is meglepő határozottsággal pattantam fel a székből, amin várakoztam, mikor megérkezett az illető. Megkérdeztem, hogy ő -e akire várok, amire egy gyanakvó tekintet kíséretében kaptam egy igenlő választ. Elmondtam, ki vagyok és miért jöttem. Beinvitált az irodába, leültetett egy székre, ő azonban állva maradt (utólag rájöttem, hogy hülye ötlet volt úgy felpattanni a székről, mert kb fölé tornyosultam és azt melyik magas pozícióban lévő emberke szereti?!) szóval nagyon kedves volt, nagyon tetszett neki, hogy személyesen vittem be az önéletrajzom, kicsit beszélgettünk és ennyi volt. Nagyon pozitív!! Igyekeztem nyelvtanilag tökéletesen fogalmazni, ami mint utólag kiderült, sikerült :)
Mondta, hogy a hét végéig várja az önéletrajzokat, így kicsit várnom kell, de majd a rákövetkező héten mindenképpen jelentkezik.
Pár órával később Ricsi dühösen felhívott, hogy úgy néz ki az állás tuti nem az enyém, mert tőlük fent csücsült egész nap egy lány, szerinte ő kerül oda. Mondtam hogy engem tényleg nem bánt, nagyon jó kis élmény volt számomra.
A rákövetkező héten (azt hiszem,már hétfőn) odament Simon Ricsihez, hogy megmondja, sajnos nem engem választottak, azonban szeretne nekem küldeni egy levelet. Hogy miről? Miért? Rejtély.
Azonban vártam a levelet....

Türelmesen....

Rendületlenül....

Ami azonban csak nem akart megérkezni....

Egészen a rákövetkező hétfőig. Nem tudtam kivárni, míg kézbe foghatom a levelet, így kaptam róla egy fotót. Íme:

Öröm és boldogság, a virágokat az öltözőmbe kérem!
(Röviden összefoglalva: az a pozíció, amire jelentkeztem sajnos nem az enyém, de jelentkezzek egy másikra, mert az szerinte nekem való) Halkan megjegyezném, megint "fluent-"nek titulálják az angolom!!!
Szóval már csak új motivációs levél kell és sínen is vagyunk...

Tegnap útnak indultam téli kabátot venni, amiből ez lett:

OK, nem teljesen jó alternatíva, a hátam ettől még fázni fog, de erre is szükségem volt :)
Zárom is soraim, remélem, érdemes volt újra írnom :) (most már TÉNYLEG újra rendszeres lesz :) )

Mea culpa- avagy mi minden történt velünk II.

Greetings from London!

A rákövetkező héten ellátogattunk az M&M’s World-be, ami picit csalódás volt számomra. Nem gondoltam volna, hogy ennyire a fotózkodás és a kegytárgyak a lényeg, azt gondoltam, azért mégiscsak az M&M’s lesz a központban.

Nyomtam néhány érmét, hogy odaadhassam az otthoniaknak, merthogy útközben megvettem a repjegyem, hogy Gábor születésnapján én legyek az egyik meglepi (szuperül sikerült, de erről később)

Aztán a következő héten Vikivel vásárolgattunk az otthoniaknak, de ez elég nehézkes volt, mert a környékünkön nem sok mindent lehet kapni. Azért végül még anyunak is sikerült olyan hógömböt találnom, amit fel is engedtek a repülőre.

Hétfőn pedig (ez április 7.-e volt ) megírtam a szöveget Gábornak, mert Andi kitalálta, hogy kapjon egy olyan könyvet, amiben a családja, barátai jókívánságai vannak. Annyira megérdemli a drágaságom ezt, mert annyira jó ember, de természetesen az embert néha ezzel szembesíteni is kell.

(Hihetetlen, csak rágondolok és könny szökik a szemembe) A szöveget elolvashatjátok Gábor könyvében, de mellékelek egy fotót is róla.

Majd eljött a várva várt nap: hazarepültem pár napra. Az előtte lévő egy hétben már nem mertem felhívni Gábort, nehogy elszóljam magam, ezért megkértem Andit és anyuékat, hogy néha hintsenek már el olyan mondatokat, mint: „jaj, szegény Hédi olyan elfoglalt, alig tudok beszélni vele”, meg hasonlókat, hogy ne legyen neki feltűnő, amiért nem hívom. Szerencsére olyan elfoglalt volt, hogy majdnem fel sem tűnt neki. Csak kétszer hívott. Mikor hétfőn beszéltünk, megkérdezte, hogy akkor holnap is délutános vagy, tudunk délelőtt beszélni? Szerencsére apu felkészített erre, így zsigerből nyomtam: Nem, sajnos holnap pont délelőttös vagyok, de délután tudunk majd beszélni. Utólag is elnézést drágám, hogy átvertelek.

Íme a másnap képekben:

Reggel nagyon korán keltem. Mivel Ricsi azt mondta, ha nem fogadják el a transzfer járaton a jegyet,amit vettem, akkor valószínűleg lehet az oysterrel fizetni, ezért kellett töltenem pénzt rá. A buszmegálló nagyon közel van hozzánk....Nappal...Mikor világos van... Mikor viszont sötét van, nem tudnak annyit fizetni, hogy keresztül menjek egy koromsötét parkon...Szóval körbementem és majdnem lekéstem a buszt. Szerencsére csak majdnem. A busz elvitt Brent Crossig, ahol egy kedves hölgy segítségével megtaláltam a transzferjáratom megállóját. És ehhez nem keltem át egyszer sem szabálytalanul az úttesten!!!!

Micsoda mázli, a transzfer járat vezetője elfogadta a transzferjegyemet (benne volt,hogy nem,mert másik megállóra szól,meg annyi féle transzfer járat van, blabla) ime a napfelkelte a buszról Londonban. Csodás :) (najó. a napfelkelte mindenhol csodás)

Majd egy röpke 50 perces út végén megérkeztem Lutonra. Útba igazított egy bácsi, akinek ez a feladata és máris a csomag/személy átvizsgáláson voltam. Kivettem külön kistálcára a technikai kütyüket, mert ugye így kell csinálni. A két szalag közül arra ment ez a tálca, amiket külön átvizsgálnak. Sokáig tartott, míg kivettem a hölgy beszédéből, hogy "random csekk" még tovább,mire azt megértettem, hogy az mi. Persze érthető. Fiatal lány egyedül utazik, 2 telefonnal, meg egy tablettel. A hölgy átvizsgálta egy pálcával, aminek a végén szemüvegtörlő volt. El is gondolkoztam, hogy ennyire koszosak lennének a cuccok? Milyen kedves tőlük, hogy megtisztítják. Ok. Visszakaptam a cuccaim. Lépek kettőt, mire egy másik hölgy odahív magához. "Random csekk" Mondtam neki, hogy igen, 3 mp-e történt meg. Oké. Akkor még egy. Ő is letörölgette (pedig eskü, ekkor már tiszta volt!!!) Majd nevetve közölte (amúgy tényleg kedves volt,meg hát ez a munkája, de mekkora esély van rá, hogy egy valakit vizsgálnak meg 3 percen belül kétszer?!) hogy többször már nem vizsgálnak át, menjek nyugodtan.

És akkor a duty free. Hiába volt rengeteg időm, el is csevegtem Krisztivel, hogy mit is vigyek neki ajándékba :) végül már rohannom kellett a géphez, szóval csak egy fotót csináltam.

 

Ez pedig a gép és a sor. Rengeteg fórumon olvastam, hogy azta, mennyit kell gyalogolni a géphez, meg mennyit kell várni. Az óriásig gyaloglás kb 50 méter volt, a várakozás meg nagyjából annyi, míg elkészült ez a két fotó. Gyorsabban ment, mint mikor nem kell gyalogolni.... 

Ez pedig egy selfie, amiért elnézést kérek, de Ricsi nem volt ott, hogy lefotózzon....

Aztán leszállt a gép.

Apu kijött értem a reptérre, jó sokáig ölelgettem, már majdnem megállt egy rendőr, hogy tilosban parkolunk (konkrétan az úttest közepén, de hát kit izgat?)…. A hazafelé úton kitaláltam a meglepi „Welcome home ételeket”, amelyekkel vártak otthon. Szerencsére apu túl jól ismer. Egy pár falatot ettem csak, mert Andi azzal a kamu szöveggel tartotta otthon Gábort, hogy „mindenképp várj meg, viszek ebédet”. Mondtam neki, hogy ez nem jó, mert ha megtudja, hogy nincs kaja, akkor csalódott lesz és nem fog annyira örülni nekem, de megnyugtatott, hogy elmegyünk valahova ebédelni szóval nem lesz gond.

Fél kettőkor találkoztunk Andival és settenkedve hazalopóztunk, nehogy véletlenül valaki észrevegyen minket és valahogy lebukjunk Gábor előtt. (Volt rá esély, hogy épp hazafelé tart vagy ilyesmi) Megkaptam a kulcsokat, én mentem előre, mert Andi kamerázott. Bekopogtam, Andi pedig mondta, hogy „Nyisd ki az ajtót szívem, mert tele van a kezem”. Ő pedig kinyitotta. És sokkot kapott. A gyönyörűen felépített és a buksimban megfogalmazott szöveg a másodperc töredéke alatt vált semmissé, amint megláttam, akkora gombóc nőtt a torkomba, amekkora még sosem, A nyakába borultam. Majd azt mondtam: Meglepetés. Én mondtam, hogy ma délután beszélünk.

Mikor a sokk elmúlt, megkérdezte: és nincs ebéd? Mondtam, hogy lelombozott lesz. Elmentünk a Repülő Puliba (igen, ez itt a reklám helye, mert nagyon fincsi volt a kaja, íme:

A desszertről pedig elfelejtettem képet csinálni. 

Ezt a kávét pedig Andi csinálta :) az én saját emeletes kávém!!!

A hetem pedig valahogy így nézett ki:

Rengeteg minden történt még, de a képek magukért beszélnek. Tartalmas, csodás hét volt. Sajnos nem lehetett több mindent belezsúfolni, pedig jó lett volna :)

Mea culpa- avagy mi minden történt velünk I.

Greetings from London!

Sziasztok Drágaságaim!

Megpróbálom összefoglalni, mi minden történt velünk ez alatt a röpke két hónap alatt.. Nem lesz egyszerű.

Először is a legfontosabb, miért is hagytam egy időre abba: a válasz egyszerű. Volt egy körutunk, aminek során London összes bankja elutasította a számlanyitási kérelmünket. Ez először feldühített, majd elkeserített, majd megint feldühített… Olyannyira, hogy meg sem akartam írni nektek. Ezért nem is írtam. Aztán az események követték egymást, a rákövetkező hétfőn kaptam munkát. Vagyis a dolog úgy nézett ki, hogy egy coffee shop-ban kaptam állást, mint felszolgáló. Vagyis ez volt a megállapodás. Délután pedig Tibor felhívott a response-tól. Ez a beszélgetés valahogy így zajlott: Szia Hedvig, hogy vagy? Én: köszi, jól. Ő: Mi a helyzet a DSI-ban? Én: Nem tudom, nem voltam ott múlt hét kedd óta. Ő: ba…a meg ba…a meg. Ez hogy lehet? Mi úgy tudtuk, hogy ott vagy. Én: nem, múlt héten hívtalak titeket háromszor, hogy mehetünk-e de azt mondtátok, nem tudjátok. Ő: jó, hát az van, hogy ma estére kéne menni. Én: sajna ma este nem tudok menni. Viszont tudok valakit, aki tudna. Viki. Ő: hát ő sincs a DSI-ban? Én: nem, ő sincs, mivel egyikünket sem küldtétek vissza. Ő: ba…a meg ba…a meg. Jó, akkor felhívom őt.

Na, valahogy így zajlott ez a kedves kis beszélgetés…

Másnap felkerekedtem, hogy elmenjek erre a helyre. Kb 1 órával előbb odaértem, így sétálgattam kicsit. A Hyde- park mellett találtam egy „kertet”, aminek a neve kert, de igazából egy sétáló utca, a nagykövetségek épületeivel. Sajna nem lehetett fotót készíteni, de elképesztően gyönyörű volt. Megérte korábban odaérni..

 

Maga a munka pedig a következő: marhára nem felszolgálás, hanem egy iráni tulajdonban lévő aprócska étterem (nem is igazán tudom, mi a kategória neve) ablaktalan konyhájában való főzőcskézés egész nap, lépcsőn rohangálás, majd takarítás, heti 190fontért.(reggel fél7től este5-ig) A pro-kontra listám lejjebb megtekinthető:

Végül kikértem mindenkinek a véleményét, akit csak elértem. Egy valaki mondta, hogy vállaljam el, mert ez is több, mint a semmi, (sajna már nem emlékszem, ki volt, de végül észérvekkel meggyőztem, mikor már tudtam, hogy nem akarom, hogy ez nem jó annyira) de egyébként egyöntetű volt a vélemény: eszedbe ne jusson belevágni. Így este megírtam a nőnek, hogy elnézést, de úgy érzem ez nem nekem való munka..

Ez volt kedd. Szerdán körbejártam a környéket, minden boltba-étterembe-kávézóba bementem, hogy itt vagyok, vegyetek fel, de sehol nem volt felvétel. Egy helyen kérték csak el az önéletrajzom, de megjegyzem, azóta se hívtak… Lehet, hogy rossz volt a marketing.

Végül bementem az ASDÁ-ba vásárolni és úgy döntöttem, lesz, ami lesz, felhívom a response-t, hogy adjon valami munkát. Tibor vette fel. A kérdésemre, miszerint nincs-e valami meló a válasz a következő volt: hát te nem dolgozol a DSI-ban? Egészen úgy tűnik számomra, hogy a response nem annyira naprakész. Végül mondta, hogy másnap reggel be tudnék-e menni. Hát persze!

Így másnap már dolgoztam is. Ez persze ekkor még nem volt egy huzamos munka, csak egy napra szólt. Itt úgy működik, hogy a délelőttös műszakban a fő supervisor (Subi) betehet a rotába és akkor bent vagy. Van, aki több hétig minden nap hívta a response-t hogy mehet-e, mire bekerült. Akkora mázlim volt, hogy engem rögtön felírt. Persze egy apróbb névbakival, de bekerült: HUDUNG (igen, röhögni ér, én két hónapja teszem, habár néha zavar, hogy nem hogy megjegyezni, de kimondani vagy leírni sem tudják azt, hogy Hedvig. Pedig Indiában is létezik ez a név. Igaz, hogy ott férfinév. Ami talán megoldotta a rejtélyt, hogy miért mondja mindenki, hogy ez férfinév….).

Azon a hétvégén érkezett Tamás és Judit, csütörtökön találkoztunk egy pub-ban (igen, ekkor ittam először sört Londonban… ) Aztán szombaton délelőtt találkoztunk a Hyde-parkban, sétáltunk egy nagyot, láttuk Pán Péter szobrát, sok madarat, majd leültünk picit és skype-oltam anyuékkal és nekik is megmutattam a parkot.

Sajnos nem tudtunk sokáig maradni, mert nekem dolgozni kellett mennem. Elköszöntünk Juditéktól, majd találtunk egy helyes kis éttermet, ahol ettünk, (igen, ekkor ettünk először fish &chips-et) majd Ricsi elkísért munkába.

Végezetül, hogy mit is csinálok pontosan: ez egy gyár, ami a repülőkre készít kajákat. Mindenfélét, amit csak ott adnak. Mindig be vagyunk osztva, hogy melyik nap melyik részen kell dolgozni, de a végső döntés úgyis az adott napi supervisoré (felettes) hogy hova kell állni. A teljesség igénye nélkül: sajttálak, gyümölcstálak, saláták, kész ételek, hideg-meleg előételek, (hideg előétel, amit az utóbbi időben szeretnek rám sózni: salmon (ejtsd:szalmon), (ami amúgy nagyon fincsi hal, mint itt kiderült) petrezselyem, lime és kínai kel egy kis pálcikán, első osztály, nagyon VIP. Előző hónapban rákot kellett rátenni, akkor a hányinger kerülgetett. Tulajdonképpen még nagyonnagyon sokáig sorolhatnám, de a lényeg csak annyi, drága anyukám, hogy nem csak szendvicset csinálunk :D (első nap azt is kellett csinálnom és anyu azóta is csak ezt jegyezte meg) fotót bent sajna nem készíthetek, de egyszer többet készítettünk az egyik ételből és egyet nekem adtak. 

  Ez humusz és ropi szerű rágcsa :)

Az a jó a munkában, hogy habár hivatalosan nem eszünk semmit (és természetesen valójában sem) de időnként le kell meózni, hogy minden rendben van-e, nehogy romlott étel kerüljön a kedves utas tálcájára!!!!

Elsőre kb ennyi. Millió puszi nektek